Oiolosselôte - Genesis 23

Huszonharmadik fejezet

Sára halála és temetése

"Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendő. Ezek Sára életének esztendei. És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt."

(1Móz 23: 1, 2)

A későbbiekben még nagy jelentősége lesz annak, hogy ezeket az évszámokat a Biblia lejegyezte. A nyolcadik nap eseményeit fogják meghatározni ezek az események, évszámok, és nevek, melyek most, a hetedik napon lejegyeztettek. De már e nap csúcspontja is ezen lejegyzett események sorának az összefüggéseként jelenik meg. Ezek határozzák meg az armageddoni események szerkezetét is. Később a paradicsomi építkezések e jelrendszerre épülnek. Ezek persze majd az elkövetkezendő évek és évtizedek fényében fog egyre világosabban kirajzolódni, és minden egyes nép, népcsoport, nyelv egyéni területén belül sorra megvalósulni, és a végén egyesülni egy egységes eseménybe, minden emberi társadalom csúcspontjaként.
Tehát fontos megfigyelni, hogy itt az az asszony halt meg, akin keresztül a megígért áldások az egész földre kiterjednek majd. Ez az asszony 127 évig élt. A jelet megalapozó tevékenység tehát 127 egymást követő életszakaszból, inkarnációból fog állni, hogy a történet jellege továbbléphessen. Armageddon alkalmával ez az eseménysor 127 emberi napig tart. A többi prófécia később segít megérteni ennek jelentőségét.

"Felkele azután Ábrahám az ő halottja elől, és szóla a Khéth fiainak, mondván: Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én előlem."

(1Móz 23: 3, 4)

Korábban már beszéltünk róla, hogy Ábrahám még nem kapta meg örökségül Kánaánt, csupán előkészíti azt, és családját az ígéretek beteljesedésének fogadására. Még nem rendelkezik vele. Ahol él, legeltet: a jó szándékú helybéli lakosság kegyeire, és saját diplomáciai ügyességére van bízva. Így a felesége halála alkalmából is erre a diplomáciai készségre bízza magát. Nem sértheti meg vendéglátóit, a feleségét el kell temetnie; viszont a temetkezési helyre a továbbiakban is igényt kíván tartani. Így az isteni elrendezés nagyszerű példával találkozunk a következő elbeszélés folyamán.

"Felelének, pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván őnéki: Hallgass meg minket uram: Istentől való fejedelem vagy te mi közöttünk, a mi temetőhelyeink közűl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te halottadat, közűlünk senki sem tiltja meg tőled az ő temetőhelyét, hogy eltemethesd a te halottadat."

(1Móz 23: 5, 6)

Korábban már tapasztalhattuk, hogy a helyi lakosság egyik királya meg nem támadási szerződést kötött Ábrahámmal. Noha, ők nem Ábrahám Istenét imádják, mégis igen tisztelik őt az Istenével együtt. Igyekeznek jó kapcsolatot ápolni vele. Gondolkodás nélkül felajánlják neki a temetkezőhelyek közül bármelyiket. Viszont, ha valaki olyan istent imád, mint Ábrahám: akkor nem valószínű, hogy neki a helyi lakosság temetkezőhelyei az ottani szokásokkal és hitvallással megfelelnek. Neki a hite és a reménye is egészen más.

"És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe előtt, a Khéth fiai előtt. És szóla ő velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron előtt, Czohár fia előtt. Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ő mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségűl."

(1Móz 23: 7- 9)

Íme, Ábrahámnak egy szűz földdarabra van szüksége, hogy halottját a saját hitének és reménységének megfelelő rituáléval temethesse el. Ez a földdarab egy barlang Khéth és Efron földje között. Nem kéri ingyen: hiszen még nem rendelkezik ezzel a földdel, melyet az Isten neki ígért. Nem is akar ilyen látszatot kelteni a körülötte való nép között. Viszont normál kereskedelmi áron megvásárolhatja: s így örökre övé és a leszármazottaié lesz a hely. Jelen helyzetben valóban ez látszik a legdiplomatikusabb megoldásnak. De vajon értik-e ezt Efronék is?

"Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az ő városának kapuján, mondván: Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat."

(1Móz 23: 10, 11)

Nem értették meg. Továbbra is saját barátságos szándékukról igyekszenek biztosítani9 Ábrahámot. Mintha csak félniük kellene tőle. De nem kell. E tekintetben Ábrahám nem szorulhat az ő jóindulatukra. A sírhely számára önálló tulajdonú hely kell.

"És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt. És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: Ha mégis meghallgatnál engem! Megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem; azután eltemetem ott az én halottamat."

(1Móz 23: 12, 13)

Köti magát Ábrahám ahhoz az isteni ígérethez, miszerint Kánaán földje valaha az ő leszármazottaié lesz. Másfelől viszont ő olyan vallást gyakorol, amely szükségessé teszi a halottainak a környező népek szokásaitól eltérő módon való eltemetést. Ő az igaz Istent imádja, s a halottakról vallott nézete is meg kell, hogy mutatkozzon a temetkezési szokásaiban. Ő a föltámadásban hisz – vagyis abban, hogy e halottak Istent szolgáló életük jutalmaként visszajutnak Isten kebelébe, s ott lehetőségük lesz egykor egy paradicsomi földön élni. Nem temetheti el úgy a halottját, hogy egyszerűen csak akkor és ott általánossá vált lélekvándorlás tényét, vagy ebbe való hitét juttassa kifejezésre. Hisz annak is az a végső célja, hogy a Teremtő újra felépítse az elvesztett Paradicsomot; és azt azokkal népesítse be, akik korábbi földi életük (életeik, életszakaszaik) során felismerve a világban lévő helyüket, Őt szolgálták, s kívánják szolgálni a feltámadásuk után is. A feltámadás nem egyszerűen egy reinkarnációs állomás a sok közül. A környező népek csupán így hiszik. A feltámadás azt jelenti, hogy az ember újra olyan helyzetbe kerül, újra olyan alakot ölt, amelyben Ő hozzá hasonlít. Végeredményben kiemelkedik bukott, emberi mivoltából: fölé emelkedik a bukott emberi világnak. Újra isteni szikra lesz. Ebben való reményét kívánja kifejezésre juttatni Ábrahám halottja eltemetése alkalmával.

"És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki: Uram! Hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat. Engede azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám Efronnak az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál kelendő négyszáz ezüst siklust."

(1Móz 23: 14- 16)

Jóllehet, Efron nem értette meg Ábrahám szándékát; viszont makacsságából kitűnt számára, hogy Ábrahám igenis fizetni szándékozik a temetkezési területért. Méghozzá nem is valami jelképes összeget akar érte adni, hanem a valódi értékét kívánja megtéríteni: azt az árat, adja meg érte, amit egy átlagos kereskedelmi tranzakció során egyébként is megadnának érte. Így válhat Ábrahám e terület igazi birtokosává.

"Így lett Efronnak Makpelában levő mezeje, mely Mamré átellenében van, a mező a benne levő barlanggal, és minden a mezőben levő fa az egész határban köröskörűl. Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme előtt, a kik az ő városának kapuján bemennek vala."

(1Móz 23: 17, 18)

Egy teljesen szabályos adás-vétel útján szerezte meg Ábrahám a Kánaán földjén az első birtokot; amely a továbbiakban magját fogja képezni leendő országuknak. Ez megmutatja számunkra azt, hogy Isten az Éden kertjét is ilyen kicsiben kezdte kialakítani, s majd az emberre bízta annak kiterjesztését. Továbbá az Új Világ megalapozása is hasonló módon fog megtörténni. Egy kicsiny nemzetet vásárol meg a Mindenható a népek közül, s azt használja fel arra, hogy úgy ideológiailag, mint területileg, gazdaságilag, társadalmilag kiterjessze ennek határait a föld széléig. A Mennyei Királyságot is egy kicsiny nyájra építi fel, mely majd képes lesz tökéletesen felépíteni előbb az égi Jeruzsálemet (a Királyság fővárosát), majd annak földi megnyilvánulását: a Paradicsomot, a tökéletes biotikai egyensúlyt.

"Azután eltemeté Ábrahám az ő feleségét Sárát a Makpelá mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén. Így erősítteték meg a mező és a benne lévő barlang Ábrahámnak temetésre való örökségűl a Khéth fiaitól."

(1Móz 23: 19, 20)

Hebron – ez a terület később igen nagy jelentőséggel fog bírni Izrael történetében. Város fog rajta épülni (amely még ma is áll). A később kézhez vett Tízparancsolat, és azt kiegészítő Törvény nagy súllyal fog nehezedni erre a városra. Júda egyik nagy fontosságú városa lesz; a frigyláda egyik állomáshelye, és a menedékvárosok egyikének szerepét is magára vállalja; Dávid királyságának egyik székhelye; s a szakadás okozójának gócpontja. A mai napig is vallási háborúk központi területe – valójában épp ellentéte Jeruzsálemnek, melynek neve: A Kétszeres Béke Városa.